2016. február 5., péntek

A besűrített édességnek álcázott gyógyírekről

BONBONOK ÉS SZIRUPSÁGOK

Tömény gyógynövényes cukorkákat és szirupokat több úton - és hálásan könnyedén - elő tudunk állítani. Ezeknek az utaknak nagyjából összefoglalható úgy a lényege, hogy tulajdonképpen egy jó sűrű, koncentrált gyógynövénytartalmú, magas cukortartalmú főzetet készítünk.

Mivel még tart a megfázós szezon, zsályát, levendulát, lándzsás (keskenylevelű) útifüvet és kakukkfüvet választottam, ehhez már csak cukorra - ez a cukorkánál nem úszható meg - illetve kevésbé kristályosodó  mézre (akác, facélia, erdei) van szükség. Fontos tudni, hogy a min. 65 % cukortartalom már az a közeg, melyben nem él meg semmiféle csúfság, de ennél alacsonyabb cukorarány esetében a szirupokat érdemes hűvös helyen tárolni és 1-2 héten belül, gyakorlatilag a standard megfázásos idő alatt felhasználni.


Zsályás-levendulás cukorka

40 gramm szárított zsályalevél
10 gramm szárított levendula
0,5 liter víz
100 gramm cukor



A varázslat egészen hétköznapi: feltesszük a vizet és a gyógynövényeket 30 percig, lassú tűzön melegedni. Nem kell megijedni,  igen, mocsárszerű a látvány, gomolyog a pára, éjsötét a végeredmény, de az illat ... isteni  :) Leszűrjük a főzetünket, ekkor adjuk hozzá a cukrot - ha valaki kísérletezőkedvű, leheletnyi mennyiségben kipróbálhatja fűszerek - gyömbérpor - hozzáadását is. Ezt a cukros elegyet egészen addig sűrítjük -szintén türelmes tempóban, ca. 30 percig - amíg már olyan töménnyé válik, hogy önthető még, de gyakorlatilag már szálasodik. Ekkor huss, előkapjuk a beolajazott jégkocktartónkat vagy a szilikonos formánkat, s ebbe öntve pihentetjük a fokozatosan cukorkává átváltozó főzetünket a jégszekrényben. Alternatíva, hogy szilikonos sütőpapírra öntünk ki az ambróziánkból, s amikor az picit megszilárdul, akkor esünk neki pici golyócskákat formálni belőle. Aki szeretné - és szereti a fanyarságot is - megszórhatja aszkorbinsavval a már lehűlt - mert a vitamin hőre lebomlik - cukorkát. Simán torokfájós napokon egyet-egyet el lehet szopogatni belőle, de langyos gyógyteába is tehetjük.

Mézes lándzsás útifű - kakukkfű szirup

Szívesebben ajánlom a szirupok elkészítését mézzel - itt a cukros technológiához képest annyi a különbség, hogy a besűrített gyógynövényes főzetnek muszáj langyosra (40 fok) hűlnie, s csak ekkor adjuk hozzá a folyékony mézet - feltéve, ha meg akarjuk őrizni a mézben őrzött hőérzékeny kincseket. Akarjuk! :)


20 gramm lándzsás útifű
5 gramm kakukkfű
500 ml víz
175 ml méz

A fenséges mocsárfőzetet forrásig visszük, majd tűzről levéve fél óráig pihentetjük. Az intenzív áztatási idő leteltével leszűrjük az egészet, majd - immár növények nélkül - újra, lassú-csendes tűzön, kb. fél óráig addig főzzük a folyadékunkat, amíg az nem sűrűsödik be nagyjából a felére. Ekkor már csak azt várjuk meg, míg langyosra hűl a főzetünk, s már elegyíthetjük is a mézzel. Napi 3 evőkanálnyi - önmagában is rendkívül finom, de a cukorkához hasonlóan akár gyógyteába is tehetjük.





Egészségünkre!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése